black cat

 

ANYAGOK A HONLAPOMHOZ 160

TISZTELT LÁTOGATÓM!

Ezen az oldalon rólam szóló beszámolókkal, riportokkal találkozhatsz, mindenhol megjelölve a forrást. Ha már jártál nálam légy szíves írj beszámolót rólam azokon az oldalakon ahol hirdetek és erre lehetőség van. Köszönöm.

RIPORT

mikrofon-felirattal

2008.július.

budapesterotika

www.budapesterotika.hu

BUDAPEST EROTIKA:


-Kedves BLACK CAT! Örömmel üdvözlünk ismét a hirdetőink között. Megtudhatjuk az okát, amiért elég hosszú időn keresztül távol maradtál?


- Sajnos 2007-ben két súlyos autóbalesetem is volt. Márciusban mint gyalogost ütött el egy autó, ebből 6 hónap alatt épültem fel. Aztán decemberben Karácsony előtt  volt egy frontális ütközésem. Ebből több mint 4  hónap volt a lábadozásom. Azonkívül elég súlyos családi tragédiákkal is meg kellett bírkóznom, de most már túl vagyok mindenen és ismét teljes egészséggel  és a legjobb tudásom szerint fogadom a partnereimet.

BUDAPEST EROTIKA:


-Ennek őszintén örülünk, mert ezek szerint nem maradt maradandó sérülésed .Már többször jártunk a kertes házadban, eddig is a legnívósabb helyszínt láthattuk amiben egy lány fogad vendéget. Most azt tapasztaltuk, hogy nagyon megváltozott a helyszín. Még színvonalasabb és modernebb lett. Szerinted  mennyire fontos a környezet amibe érkeznek a partnereid?


- Igen valóban azóta volt egy teljes házfelújítás. A fehér falakat minden helyiségben a színes festés váltotta fel és a bútorzat, a berendezés is abszolút a partnereim kényelmét szolgálja. Az egész ház légkondicionált ami nyáron nagyon kellemes. Nekem  nagyon fontos, hogy aki  engem meglátogat valóban otthonosan érezze magát. A keleti hangulat pedig a masszázshoz illő. Imádok egyébként is lakberendezéssel foglalkozni, amilyen színű az adott térségben a fal, olyan hangulatú az egész szoba. A díszítő elemek is az adott térség színeit tükrözik. Azért írok térségről, mivel nem szobában fogadom a partnereimet, hanem egy amerikai stílusú házban ahol a földszint 100 nm2-s egy légterű helyiség. Át lett alakítva a fürdőszoba, még designosabbra. Wellness hidromasszázs zuhanykabin török gőzfürdővel, aroma terápiával, beépített rádióval, CD. MP3.csatlakozással, telefon kihangosítóval, lábmasszízoróval, trópusi zuhannyal és ionizátorral felszerelt  igen impozáns zuhanykabin várja a vendégeimet. Igen nagyon sokan fontosnak tartják, hogy milyen miliőbe érkeznek, mert ez már feltételezi, hogy milyen a szolgáltatás. A környék teljesen biztonságos és a parkolás ingyenes.

BUDAPEST EROTIKA:


-Mivel említetted, hogy szívesen foglalkozol lakberendezéssel, megtudhatjuk még, hogy mi érdekel, mivel töltöd el a szabadidődet?


- Elsősorban a két kutyámmal foglalkozom. Szeretek kertészkedni, ez ilyenkor a jó idő beálltával el is vesz minden nap 2-3 órát. Rendszeresen sportolok hetente 1-2 alkalommal járok úszni és 1-2 alkalommal  konditerembe. Szeretek olvasni, számítógépezni, a barátaimmal találkozni, utazni, idegen kultúrákkal ismerkedni, a természetet járni, na és legfőképpen a  tengert . Ha tehetem évente egyszer egy hosszabb nyaralásra szoktam menni. Színházba havonta egyszer járok úgy átlagban. Mivel nagyon szeretem a zenét, rendszeresen járok koncertekre, ha egy külföldi előadó jön Budapestre,soha nem hagyom ki. Mivel szeretem az állatokat, több állatvédő  karitatív szervezetnek is önkéntes tagja vagyok. Részt szoktam venni továbbképző tanfolyamokon. A családommal is törődni kell, tehát velük is sokat  vagyok együtt. Imádok a konyhában tüsténkedni és vendégeket fogadni, ilyenkor igyekszem kitenni magamért és mindig valami különlegességgel lepem meg őket. Egyszóval nem unatkozom :-)

BUDAPEST EROTIKA:


-Ha ennyi mindennel foglalkozol, hogyan tudsz vendégeket fogadni és milyen szolgáltatással várod őket?


- Ügyesen osztom be az időmet :-) Hozzám általában előzetes bejelentkezésre jönnek a partnereim. Tehát jó előre tudom, hogy mikor tudok időt szakítani az egyéb tevékenységeimre. Mivel nálam alapszolgáltatás a masszázs, elsősorban ezzel várom a vendégeimet. A sexmentes masszázstól az erotikusig mindent nyújtok, mindig azt, amit kérnek tőlem. Mivel ez olyan  jellegű masszázs, ha az erotikus változatát vesszük, hogy remélhetően  erekciót eredményez, ennek a levezetésére elég sok választási lehetőségük van a partnereimnek. Kérhetnek a masszázs végén egy egyszeri levezetést, de full szolgáltatást is, ami 1 órával kezdődik és az egy éjszakával zárul. Két fürdőszoba van a házban. Aki rövidebb időre jön az a Wellness zuhanyzós  fürdést élvezheti. Aki hosszabb időt tölt itt, az a nagy emeleti fürdőszobában egy gyertyafényes hangulatú jacuzzi kádas közös fürdésben részesül velem .Természetesen fogadok, mint szexuálpszichológus is. Aki viszont olyan szolgáltatást kér, amit hirdetek és erre van szüksége szívesen vezetem be a szex rejtelmeibe, vagy akár a férfivá avatásában. Ezek  mindig örvendetes és megtisztelő feladatok a számomra, hogy a bizalmukba fogadnak és én igyekszem is legjobb tudásom szerint tanácsot adni illetve a gyakorlatba mindezt átvinni.

BUDAPEST EROTIKA: 


-Általában milyen réteg illetve korosztály szokott felkeresni? 

 


- Többségében a fiatalabb korosztály keres fel. Vagy azért, hogy tanuljanak tőlem valamit, vagy azért, mert izgatja őket az érettebb nő. De előfordul ezen kívül mindenféle korosztály nálam. Eddig a legfiatalabb vendégem 18 éves volt és a legidősebb 77 éves. Mivel kizárólag igényeseknek hirdetek, olyan réteg jár hozzám, akik nem egy gyors kielégülésre vágynak, hanem tartalmasabb, nem kapkodós nem az órát néző, hanem  teljes ellazulásra és kikapcsolódásra vágynak. Többségében vállalkozók, értelmiségiek és nagyon sok művész illetve sportoló volt már a vendégem. Fő jellemzőm a diszkréció amire nagy szükségük van a vendégeimnek. Tehát soha nem beszélek ki senkit, nem " dicsekedek ", hogy ki járt nálam, mert ezzel elveszíteném a hitelemet. Aki ilyen együttlétre jön ezt joggal el is várja.

BUDAPEST EROTIKA: 


- A masszázsról megtudhatunk kicsit többet? Tanultad? 


- Az erotikus masszázshoz  érzék kell. A masszázsom során az összes elemet alkalmazom, amit ismerek illetve tanultam. De a jó masszőr megtanulja az alapokat és utána a saját érzéke szerint fejleszti ki az  egyedi stílusát. Én 50%-ban kézzel és 50%-ban testtel masszírozok, az erogénzónákat és az intimszférát stimulálom és  here masszázs is a masszázs része. A masszázs során energiaáramoltatással, energiával töltöm fel a vendégeimet, ami nagyon jótékonyan hat nem csak a közérzetükre de a libidójukra is.  Én a fejtetőtől a lábujjig masszírozok egy testet. Minél több időt kér valaki, annál hosszasabban tudok elidőzni egy-egy testrészen, mert az erotikus masszá
zsnak az a lényege, hogy finoman, lassan adagoljam a vágyak felfokozását. A maszázst itthon de főleg külföldön tanultam. Thaiföldi és kínai oklevéllel rendelkezem, mint gyógy masszőr. Pekingben természet gyógyászati szakot hallgattam.

BUDAPEST EROTIKA: 


-A masszázs során milyen kellékeket alkalmazol?  

 


- A hangulat az  alkalomhoz illő egyértelműen keleties, mivel az a masszázs amit nyújtok, elsősorban a keleti szubkultúrából származik, tehát ezekhez nélkülözhetetlen a kellő hangulatú megnyugtató relaxáló zene. Én mindig erre a zenei aláfestésre illetve a ritmusára masszírozok. Mielőtt megérkeznek a vendégeim már előtte 1 órával illó olajat égetek, amikor belépnek már finom illatfelhőbe érkeznek. A masszázs kezdetekor füstölőt gyújtok és sok gyertyát az esti órákban.A hangulat nagyon intim. Ha valakinek fájdalmai vannak, vagy izom letapadásai, ennek az enyhítésére alkalmazom a vákum masszázst. Szintén gyógyításra, gyulladás csökkentésre a testgyertyátzást. Meleg olajat használok ami nem csak a bőrnek nagyon kellemes, hanem ezen tudok csúszkálva  egész testtel masszírozni.  Az egész masszázst a shiatsu japán masszázzsal indítom, majd a lávakövekkel lazítom fel az izomzatot utána alkalmazom az összes többi masszázs fogást amit tudok. Az érzéki masszázs a tetőpont és a testtel történő masszázs. Amikor elkezdek testtel masszírozni a vendégeim többségénél már bekövetkezik az erekció.

BUDAPEST EROTIKA:


- Milyen kényeztetésekkel várod a vendégeidet? Mi az, amit kérhetek tőled? Van-e olyan amit esetleg nem vállalsz?  

 


- Amit kérhetnek tőlem azt hirdetem is. Szeretem a maszti játékot, izgat, ha előttem elégíti ki magát egy férfi. Ezt általában szoktam kérni a partnereimtől. Van akinek annyira újdonság és olyan hatással van rá, hogy nagyon élvezi. Szeretem a vibri játékot is ha a partneremet izgatom ezzel vagy én magam vagy ő engem. Mindegy. Ezek a dolgok általában jönnek maguktól és teljesen természetesen zajlanak. Mindenki másra kattan, tehát azt csináljuk, amit  a vendégem kér. Nálam alap a natúr francia, nem variálok óvszer nélküli felárakkal. Az orális kényeztetésben alapban van a kölcsönösség is. Az rá van bízva a partnerre, hogy él-e ezzel, vagy sem. Normál szeretkezés. Közös erotikus fürdés, mellszex, csók szimpátia és kellő ápoltság esetén, de ez vagy jön magától, vagy nem. Nálam nincsenek felárak. Aki fullt kér abban ez mind benne van. A hirdetéseimben megjelölöm, hogy mik a tabuk nálam. Mégis nagyon sok férfi kéri az anális aktust, vagy a mélytorkot, amit én nem vállalok. Ez számomra érthetetlen, mert fehéren feketén le szoktam írni, hogy mit kérhetnek tőlem és mit nem. 

BUDAPEST EROTIKA: 


-Vannak nálad extrák? Ha igen mik azok?  


-Természetesen vannak. Csak olyat vállalok, ami az én morálom szerint elfogadható és tudom is teljesíteni. Nagyon sok férfi análisan érzékeny. Tehát anális izgatást vállalok manuálisan és vibrátorral egyaránt. Sokan kedvelik a prostatamasszázst. Sok vendégemet én beszélem rá, hogy próbálja ki, mert nem csak egészségügyileg hasznos, hanem ilyen formában teljesen más az ejakuláció, sokkal elementárisabb, mint egyéb más módon. Lábimádatot is vállalok. Egész éjszakás együttlétet is. Személyi kíséretet társadalmi rendezvényekre  üzleti útra, nyaralásra ..stb. Mint szexuálpszichológus igyekszem a hozzám fordulókon segíteni elméletben és a gyakorlatban egyaránt. Külön kategória a bevezetés a szex rejtelmeibe és a szűztelenítés. Ezek komplett programok nálam, ami időigényes, sok tapintatra, türelemre és szakértelemre van szükség. Igyekszem ilyenkor a partnereimet életre szóló élménnyel megajándékozni, hogy emlékezzenek erre a napra. Nagyon kevesünknek adatott meg az, hogy napra órára, percre pontosan tudja vagy emlékezzen rá, hogy mikor is veszítette el pl. a szüzességét. Aki ezzel fordul hozzám a beteljesülés pillanatában közlöm vele a pontos időt, hogy mikor vált férfivá. Ez természetesen nem csak a gyakorlatra szorítkozik, hanem sok beszélgetés előzi meg, a stressz oldástól a személyiségfejlesztésig a viselkedéskultúrától, a kommunikációig, a test és jelbeszéden át az anatómiáig mindennel megismertetem a hozzám jövő fiatalokat. 

BUDAPEST EROTIKA:


- Mennyire érzed magad biztonságban? Egyedül élsz? 


- Természetesen vigyáznak rám. Áldozat abból lesz, aki azzá teszi magát. Annak idején tanultam kriminálpszichológiát és annak ez az alapja. Tehát igyekszem kivédeni az esetleges abberált  jelentkezőket. Ez elég hamar kiderül egy telefonhívás alkalmával. Elég jó a szűrőkém, így hamar kiderül számomra, ha valaki körül nem stimmel valami. Ezeket az embereket nem fogadom. Nem élek egyedül.

BUDAPEST EROTIKA: 


-Csak számkijelzéses hívásokat fogadsz. Ez, hogy vált be a gyakorlatban? Miért van részedről ez a kikötés? Nem csökkenti ez a látogatók számát? Sok az átverés a vendégek részéről? 


- Mivel  a hirdetésemben is szerepel, hogy csak számkijelzéses hívásokat fogadok, gondolom, hogy ez egyértelmű. Akinek nem és mégis bepróbálkozik, nálam sajnos pórul jár. Mert valóban nem fogadom ezeket a hívásokat. Időnként felveszem a telefont és nagyon udvariasan meg szoktam köszönni,hogy az illető érdeklődik irányomban de megkérem,hogy hívását ismételje meg számkijelzéssel. Van aki végig sem várja a mondókámat. Akkor mit gondoljak az ilyen emberről? Van aki végighallgat és nem hív vissza, tehát ő sem gondolta nyilván komolyan, hogy meg akar ismerkedni velem. Volt olyan " kedves " úr aki amikor én udvariasan elmondtam azt, amit hirdetek is, elkezdett velem ordítozni és lekurvázott. Na hát pont ezekre nekem nincs szükségem ! A döntésem a sok link bejelentkezés  miatt volt. Kicsit elegem lett abból, hogy egyesek abból űznek sportot, hogy lefoglalnak egy időpontot, ezzel megakadályozva, hogy én esetleg mást fogadni tudjak és soha nem érkeznek meg az adott megbeszélt időre. Ez a számkijelzés  nélküli anonim hívások többsége. Természetesen előfordul ez a számkijelzéses hívások esetében is, de ott azért elvétve. Belátom, hogy egyesek, féltve őrzik az inkognitójukat. DE! Ha tőlem elvárják, hogy minden szempontból korrekt legyek, akkor joggal elvárom én is ugyanezt. Az aki még a személyét is legitizálja az nem partner a számomra. Van akinek ez nem tetszik, azt sajnálom. Így is túl sok az átverés. 5 bejelentkezőből átlagban 3 átverés. Tudom ezzel nem én állok így egyedül, a lányok többsége is erre panaszkodik. Nem értem ezeket az urakat, hogy ezzel élveznek, hogy más idejével szórakoznak? Bele sem gondolnak szerintem igazán, hogy a másik készül rá, várja, ezzel egy időben nem tud mást fogadni. A végén a két vendég közül egyik sem jön, mert az egyik átverte, a másikat meg ő mondja vissza, mondván vendéget vár.

 BUDAPEST EROTIKA:


-Te hogyan készülsz egy vendégre? Milyen öltözékben várod?  


- Mindig rendezett külsővel, friss frizurával enyhe alig észrevehető sminkkel, frissen lakkozott körmökkel, tisztán illatosan  várom őket. Általában valami vadító szexi fehérneműt veszek fel combfixszel és magas sarkú cipővel. Van aki külön kéri a képeim láttán, hogy valamelyik általa megtetszett szexiben várjam. De ha rámbízza, akkor sem fog csalódni. Elég nagy a választékom. Arra is ügyelek, ha törzsvendégem jön, hogy mindig másban fogadjam. De figyelembe veszem az esetleges külön kívánalmakat. Pl . előfordult már, hogy valaki azt kérte, elegáns kosztümben várjam.
Vagy bundában alatta semmiben:-)
Ezeket szoktam teljesíteni, mert az a fontos, hogy nekik legyek izgalmas.

 BUDAPEST EROTIKA:


-Rendelkezel egy nagyon nívós önálló weboldallal. Megérte megcsinálni? Milyen visszajelzések érkeznek hozzád? Mennyire befolyásolja a hozzád bejelentkező vendégeket?  


- A weboldalamnak köszönhetően, a vendégeim 80%-a amiatt választ engem, mert eljutott az oldalamra. Minden szempontból megérte megcsinálni, hiszen egy ilyen marketing a mai világban, ha valaki sikeres akar lenni, nélkülözhetetlen. Az oldal tartalma önmagáért beszél. Nagyon sok telefont és emailt kapok amiben  kifejezetten a honlapomat dicsérik, hogy milyen színvonalas, őszinte és van mondanivalója. Sok olyan  érdeklődő is van, aki megírja, hogy  naponta felmegy az oldalamra és a kísérő zenéket hallgatva olvasgatja a soraimat. Sokan úgy hívnak fel, hogy közlik melyik a kedvenc fotójuk, melyik szexi fehérneműm tetszik a legjobban, hogy tanítsam meg őket a tantrára, hogy mennyire találó a "Kis Herceg "idézet...stb. A lényeg ez az oldal is nagyon színvonalas, de éppen most készül egy sokkal dinamikusabb élőbb, elegánsabb  oldalam.

BUDAPEST EROTIKA: 


-Milyen a számodra ideális vendég? 


- Elsősorban korrekt legyen. Ha bejelentkezett és lefoglalt egy időpontot, azt tartsa is be. Megértem, ha valakinek közbejön valami ez természetes dolog. Ilyenkor a minimum, hogy kellő időben mondja le a találkozót. Aki ezt nem teszi meg azt nem áll módomban a jövőben fogadni. Előfordult már, hogy SMS-formájában mondták le a randevút, mondván autóbalesetet szenvedett, vagy éppen megfázott, vagy el kellett utaznia...a tárház végtelen :-( Annyira gyerekesek ezek a dolgok, mivel az illető soha többé nem jelentkezik. Tehát valószínű, hogy esze ágában sem volt eljönni, csak szórakozott egyet. A korrektség után az ápoltság számomra a legfontosabb. Igaz, hogy itt megfürdik de az nem minden. Valakin eleve látszódik, hogy ápolt, vagy ápolatlan. A harmadik kritérium a kultúráltság. Viselkedjen úriember módjára ne úgy kezeljen, mint egy tárgyat. 

BUDAPEST EROTIKA: 


-Van kialakult törzsvendég köröd?   


-Mivel gyakorlatilag harmadszor kezdek mindent elölről, így nagyon nehéz kialakítani egy törzsgárdát. Általában nagyon hamar ki szokott alakulni, mert ezek a vendégeim hetente járnak hozzám vissza. De a tavalyi sok balesetem miatt bizony nagyon sok vendégemet elveszítettem, akik nyilván nem győzték kivárni amíg meggyógyulok, elmentek máshoz és ha ott jól érezték magukat  maradtak náluk. Most egy hónapja, hogy ismét visszatértem. De már ismét  van több törzsvendégem . 

BUDAPEST EROTIKA:


-Szoktad a vendégeiddel tartani a kapcsolatot? Ha igen, milyen formában?  


-  Igen szoktam. Van akivel napi szinten állok levelezésben. MSN, Skype, beszélgetések során, sokan csak úgy felhívnak, hogy hogy vagyok. Amikor a baleseteim voltak, nagyon sok vendégem segített. Volt aki elvitt orvoshoz. Volt aki megjavított egy ajtót, újratelepítette a számítógépem, akadt aki elvitt bevásárolni és sorolhatnám. A vendégeimben soha nem csalódtam. Mármint azokban akik valóban a vendégeim voltak és ismernek engem. A házam felújítását is egy építési vállalkozó vendégem irányította. 

BUDAPEST EROTIKA:


-Szerinted mennyire nagyvonalúak a vendégek? Te tudvalevő nem tartozol az olcsó szolgáltatók közé. Nem gondolod, hogy az árfekvésed lecsökkenti az irántad való érdeklődők számát?  

 


- A vendégeim többsége elég nagyvonalú. Ha meg voltak elégedve sokszor kapok borravalót. Aki meg ellátogatott a weboldalamra, ahol fel van sorolva, hogy mik a kedvenceim azzal  kedveskednek nekem. Én nem tudom, hogy mások mennyiért és mit szolgáltatnak, de nem is foglalkozom más lányokkal. Én azt tudom, hogy én mit nyújtok, milyen körülmények között és milyen barátnői feelinggel. Aki engem keres célirányosan, soha nem csalódik. Elfogadja az áraimat. Aki a más jellegű szolgáltatókhoz van szokva az nem fog eljönni hozzám, mert drágállja a költségeket, de ez engem csöppet sem zavar. Nem arra törekszem, hogy naponta 6 vendégem legyen, hanem arra, hogy aki ide eljön az valóban a maximumot kapja, jól érezze magát és máskor is meglátogasson. Célom a minőség és nem a mennyiség. 

 

BUDAPEST EROTIKA:


-Volt már olyan vendéged akivel kicsit más  volt az együttlét?
Érintett már meg lelkileg ügyfél? 


- Igen előfordult. Ez mindig benne van a pakliban. Az elsőnél még vártam a telefont stb.. még bedőltem az ígérgetéseknek a szép szavaknak, utána ez többé nem fordult elő. Bármilyen jól is érzem magam valakivel ez a pillanat varázsa a vendég részéről. Utána mégis csak átgondolja magában a történteket és azt mondja magában, hogy én nagyon jól összejöttem ezzel a nővel, de mégis csak fizettem neki, tehát a privát szférámba nem engedem belépni. Száz szónak is egy a vége Pretty Woman csak a filmen létezik!

 

BUDAPEST EROTIKA:


-Végzett szexuálpszichológus  vagy. Mennyire tudod ezt a képességedet alkalmazni a vendégeid körében? 


- Igen, többek között ilyen végzettséggel is rendelkezem.  Mivel kialakult pacientúrám volt így jött a gondolat, hogy mi lenne, ha ezeknek a férfiaknak nem csak  lelki segítséget, hanem gyakorlati megoldást is nyújtsak. Aztán a masszázs hozzájött és a kényeztetések is. Így alakult ki lassan BLACK CAT. A pszichológiát szinte minden vendégemnél alkalmazom, ha másképpen nem, egy beszélgetés során. Elég nagy ember ismerettel rendelkezem, tehát elég hamar megtalálom mindenkivel a közös nevezőt. Büszke vagyok rá, hogy nagyon sok férfinak sikerült jó tanácsokat adnom és egy  boldogabb élethez hozzásegítenem.

 BUDAPEST EROTIKA:


-Meddig szeretnéd ezt csinálni és mik a terveid a jövőben?

 


- BLACK CAT addig leszek, amíg van rám kereslet. Mivel minden nap tükörbe nézek így teljesen tisztában vagyok önmagammal. Tudni fogom, mert a tükröm jelezni fogja, hogy ne tovább! Az biztos, hogy nevetségessé nem fogom tenni magam. A terveim? Hát nyilván tovább dolgozom mint szexuálpszichológus és leteszem a kriminálpszichológusi államvizsgámat. Remélem találok egy rendes embert aki mellett leélhetem a hátralévő életemet.

 BUDAPEST EROTIKA: 


-Köszönjük a beszélgetést, jó munkát és sok vendéget kívánunk! 

 

-Köszönöm a lehetőséget.

 

 


 

RIPORT

mikrofon-felirattal


Egy RIPORT ami soha nem jelent meg, csak elkészült, a kérdéseket regisztrált tagok tehették fel. Az oldal tulajdonosával személyes összeütközésbe kerültem. A valós jó minősítésű beszámolóimat "kamu beszámolónak" nyilvánította és le is minősítette őket.Azóta nem enged megjelentetni rólam szóló beszámolókat az oldalán és ki is tiltott az oldalról, de nem csak engem, hanem azokat is, akik jó minősítésű beszámolókat írtak rólam. Éppen ezért tartottam fontosnak, hogy ez a riport is megjelenjen a saját honlapomon, hiszen elkészült, csak WEBI úgy döntött, hogy nem közli le. Ez vonatkozik azokra a beszámolókra is amit "Kamunak" minősített, itt a valós tartalom és minősítés formájában idéztem be. Erről az oldalról még annyit, hogy a rendeletek értelmében itt mindenki partnert keres és nem szolgáltat! Ennek ellenére ezen az oldalon aki akarja még az árait is feltűntetheti, ami abszolút törvénybe ütköző, bűncselekménynek minősül!

beszamolok.hu


homer85
2008.04.23.

Szerinted ez a riport mit befolyásol majd a továbbikban? Esetleg más oldalakon is találkozhatunk hasonló riporttal vagy egyébbel rólad a hirdetéseken kívül?

- Egy riport által az ember középpontba kerül.Itt ezen az oldalon bárki kérdezhetett tőlem. Más oldalakon vagy riporter vagy a weboldal tulajdonosa készített velem interjút.Igen több weboldalon is található velem riport,ahol hirdetek és van ilyen jellegű szolgáltatásuk.A riportokat sokan elolvassák és ettől esetleg kedvet kapnak,hogy a vendégeim legyenek.

 

 

 

anonyma
2008.04.23
.

Szerinted mennyire korrektek a vendégek? Ért már nagyon kellemetlen meglepetés? Volt olyan vendéged akit valamilyen oknál fogva a személyes találkozás után nem fogadtál?

-Hát nagyon sok a simliskedés, de erről már írtam. Egy vagy két esetben fordult elő, hogy nem fogadtam az illetőt. A telefonban hiába megnyerő a stílusa, ha a kinézete olyan, hogy el nem tudnám képzelni, hogy hozzám érjen.

anonyma
2008.04.23.

-A beszélgetés nálad hogyan történik? Nem megy az idő rovására? Mennyire nézed az órát?Partnerek ebben a vendégeid?


-Én mindig mindenkivel megpróbálok kommunikálni , mert nagyon fontosnak tartom. A többség vevő erre, mivel sokan járnak először életükben ilyen jellegű szolgáltatáson és feszélyezve érzik magukat, tiszta görcsben vannak, mert fogalmuk nincs, hogy milyen egy ilyen szolgáltatás, hogyan kell viselkedniük. De pont azért jönnek hozzám, mivel a hirdetésem, a képeim, a honlapom, végül a telefonbeszélgetés után úgy döntenek velem mindenképpen szeretnének találkozni. Persze akinek tudom előre, hogy ki van számítva az ideje akkor nem provokálom ezt, váltunk pár mondatot, majd nyújtom azt amit kért tőlem. Az első 5 percben kiderül, hogy kivel lehet kellemesen társalogni és kivel nem. Ezt abszolút figyelembe veszem és tolerálom. Van olyan, hogy akár 1-2 órát is beszélgetek az illetővel, mert annyira kellemes társalgó ő is .Ez soha nem megy az idejük terhére, de ezt előre szoktam közölni, hogy ez nálam nem manipuláció az idővel csupán szeretném ha egy kicsit oldódnánk mindketten. Közben lehet üditőt inni, mindig ki van téve valami rágcsálni való, vagy aki édes szájú azoknak egy hatalmas tálban cukorka. Még azt sem számítom be az időbe ha elmegy zuhanyozni. Kivéve, ha együtt zuhanyzunk, mert az már a szolgáltatás része. Onnantól kezdve számít az idő, amikor elkezdem masszírozni. De én akkor sem nézem szigorúan az órát. Van aki annyira aktívan reagál pl. a masszázs alatt is, hogy ez engem is inspirál, mert szeretem ha visszajeleznek és akkor rárakok még "egy lapáttal", mert nekem is jobb egy olyan partnert masszírozni, vagy bármit csinálni vele aki vevő mindenre és maximálisan aktív. Persze ez nem sok vendégre jellemző ,aki eljön egy fizetős szolgáltatásra, úgy véli, hogy mivel ezért ő fizet, hát ő legyen maximálisan kényeztetve és kiszolgálva ők az inaktívak. Ez megint szexkultúra kérdése, mert egy normális férfi, mégha fizet is, akkor érzi magát tökéletesen, ha a nőnek is örömet tud nyújtani.

 

Abigail 2008.04.23.

A vendégek figyelembe szokták-e venni, hogy csak számkijelzéses hívást fogadsz? Milyen arányúak az átverések? Ha egy vendég hív és nem ér el valamilyen módon vissza szoktál jelezni felé?


-A többség igen. De van aki nem. Ezeket a hívásokat sajnos nem áll módomban fogadni. Van aki kifejezetten csak szórakozik.Lefoglal egy időpontot aztán soha nem érkezik meg és le sem mondja a találkozót.Fel sem fogják,hogy ezzel engem milyen kellemetlen helyzetbe hoznak,de szerintem direkt csinálják. A többség a rejtett számhívásról teszi ezt.Én már belefáradtam ebbe,úgyhogy legnagyobb sajnálatomra ezek a hívások fogadatlanok maradnak a jövőben is.Persze előfordul,hogy aki számkijelzéssel hív az is ugyanígy átveri az embert,de ez már ritkábban fordul elő.Az urak tőlem elvárják,hogy korrekt legyek és maximálisan a kedvükben járjak,minden kívánságukat teljesítsem,akkor én is joggal elvárom ugyanezt,hogy korrektek legyenek velem szemben.Volt már nem is egyszer,hogy az illető azt mondta,hogy itt van már tőlem 5 percre és adjam meg a címet... megadtam..soha nem érkezett meg.Mire jó ez? Lehet,hogy ők jól mulatnak ilyenkor,de ez egy csöppet sem mulatságos az én szempontomból.Van aki sms-l bombáz,hogy mit szolgáltatok,meg mikor jöhetne és nem áll módjában telefonálni.Aki sms-t fel tud adni az telefonálni is tud. Persze először válaszolok,hogy hívjon fel telefonon. Aztán jön a következő sms és így tovább. Az ötödik sms. után már nem válaszolok,mert az én telefonom hívásokra van és nem arra,hogy SMS-ket váltogassak. Ha nincs módom felvenni a telefont,megnézem ,hogy volt-e fogadatlan hívásom.Mindig mindenkit megcsörgetek egyszer. Onnantól kezdve rá van bízva,hogy visszahív-e vagy sem.

hallelujah
2008.04.20.

-Írtam neked levelet. Szoktál ezekre válaszolni?Általában hogyan tartod a kapcsit a vendégeiddel?


-Igen köszi el fogom olvasni. Elég sok levelet kapok naponta és alig győzőm a válaszadást. De mindig mindenkinek válaszolok.Csak azokat nem értem,akik emailban kérnek időpontot,vagy írnak meg egy konkrét napot órát,hogy mikor szeretnének jönni hozzám,mert van,hogy napokig el sem tudok látogatni a postaládámba így ezek a randevúk elmaradnak,ahelyett,hogy telefonon hívnának fel.A legtöbb törzsvendégemmel MSN-en vagy Skypen szinte naponta beszélek.Sok sms-t is kapok.Van aki csak azért hív fel telefonon,hogy érdelődjön, hogy vagyok.Egyszóval minden formában tartom a kapcsolatot a partnereimmel.

james bond
2008.04.20.

-Abszolút új ÚJONC vagyok .Most regeltem be. Nézegettem már előtte a hölgyeket és rajtad akadt meg a szemem. Ezért is szántam rá magam a beregisztrálásra .Én egy 26 éves fiatal srác vagyok és élek halok az érettebb nőkért. Te meg fantasztikusan nézel ki. Baromi szexisek a képeid. Igazi profi munka mindamellett ízlésesek. Mindenképpen szeretnélek felkeresni. El tudnál képzelni egy kapcsit egy ilyen sráccal? Volt már fiatal barátod?


-A képeim valóban ízlésesek .Én nem tudnám elképzelni, hogy széttett lábakkal fotóztassam le magam és ilyen jellegű képet rakjak fel magamról, mert gusztustalannak tartom. A fotók nagyon sokat elárulnak a hirdetőjéről és azt sugallják, amilyen szolgáltatást nyújt. Szeretettel várlak. Igen szoktak járni hozzám fiatalabbak, sőt a többség az, nyilván mint téged is az érett nő hozza lázba. A magánéletemben is mindig nálam jóval fiatalabb barátaim voltak.:-)

handabandi
2008.04.20

-Milyen extrém kívánságokat szoktak kérni tőled a vendégeid? Mi a véleményed a férfiak anális érzékenységéről?


-Olyat, amit hirdetek. Anális izgatás, prostatamasszázs, láberotika.Valóban nagyon sok férfi érzékeny a popójára. Ezzel a legtöbben nincsenek is tisztában. De a masszázsom alatt ez kiderül. Akinek kellemes az, amit csinálok, az adja magát, aki viszont tabunak tartja ezt a testrészét az automatikusan bezár. Viszont aki tisztában van az érzékenységével kér ilyen fajta izgatást.

kistücsök
2008.04.20.

-Majdnem minden beszámolóban írják, hogy bőven letagadhatsz a korodból. Nem próbáltad meg fiatalítani akkor a korodat, ha valóban fiatalabbnak nézel ki, mint az a hirdetésedben szerepelteted?


-Igen és ez nagyon hízelgő. De az embernek úgy vélem őszintének kell lennie. Ha pl. beírnám, hogy 40 éves vagyok és valaki erre számít és ő mégsem úgy látja ,hogy én egy 40-s lehetek az indokkal csalódni fog. Ha viszont beírom a valós koromat és arra számítanak, hogy egy közeli 50-s nőhöz mennek, aki viszont jóval fiatalabbnak tűnik mint ez a korosztály, akkor ő kellemesen fog csalódni. Fontosnak tartom a fotóim frissítését is, tehát időnként csinálunk egy újabb sorozatot amilyen most vagyok és akkor senki nem vádolhat meg, hogy jó régi képekkel hirdetek. Nincs értelme csalni, mert aki eljön és személyesen meglát és nem azt kapja amit látott előzőleg, az lehet, hogy sarkon fordulna és itthagyna. Hál'istennek ez velem még nem fordult elő, sőt valóban a legtöbben azt jelzik, hogy jobban tetszem nekik az életben, mint a képeken.

aranyember
2008.04.20.

-Mi a véleményed a beszámolókról? Szerinted befolyásolja a vendégeket?


-Szükséges rossznak tartom. Nagyon sok a direkt, lehúzó manipulált beszámoló. Az én vendégköröm nem sokat foglalkozik ezekkel a beírásokkal, mert ez mások véleménye és nem befolyásolja őket, inkább saját maguk szeretnének meggyőződni arról, hogy pl. én milyen szolgáltató vagyok. Egyébként roppant egyszerű aki meg volt elégedve, az vissza fog jönni. Ha viszont nem, akkor nem jön többé. Ezzel ki is nyilvánította a véleményét. Van aki betegesen erre állt rá és notóriusan beszámolókat írogat. Találkoztam már olyan beszámoló írójával, aki egy napon három különböző lányról írt beszámolót. Elképzelhetetlennek tartom, hogy valaki főfoglalkozásként járjon fizetős szolgáltatásra, persze ez is a szenvedélybetegségek kategóriájába tartozik. Vagy az oldal tulajdonosa finaszírozza ezeket a látogatásokat, vagy a fele sem igaz! Meg lehet nézni, szinte mindig ugyanazokról írnak beszámolókat és mindig ugyanazok. Ez a tagrendszeri baromság, ami ezen az oldalon működik egészen egyszerűen nevetséges. Hogy valaki a fél napját az oldal cseverészésében vegyen részt, meg az üzenőfalon lóg attól lesz jó szolgáltató vagy jó "TAG" ?? Nevetséges. Ez az oldal nem a lányok érdekeit képviseli, akik fizetnek az oldal tulajdonosának, hanem kialakított egy tagrendszert, magyarán jobban pártolja a férfiakat akik látogatják a lányokat, mint azokat akikből él. Szánt szándékkal fordult pl. ellenem is az oldal üzemeltetője és minden eszközzel igyekszik nekem keresztbetenni a neten. Vannak ráérő "napszámos tagjai" akiknek az a fő feladatuk, hogy egyeseket mindenhova követnek, mindenfélét írogatnak, talpnyalói WEBI-nek. SZÁNALMAS !

kisherceg
2008.04.20.

-Szerinted van divat a szexben? És ha igen mik ezek jelen pillanatban?


-Igen van.A pornó filmek elterjedtével a férfiak többsége ezt veszi mintának és próbálja azt a szexulitásában megvalósítani. Jelenleg a legdivatosabb az anális szex, a mélytorok, a proztatamasszázs, a férfi anális izgatása, a pisi szex, az arcra élvezés, a spricc party, a Gang party...stb. Sokan már azt sem tudják, hogy jó dolgukban mit csináljanak. De mindenkinek a szuverén joga, hogy milyen fajta szexuális érdeklődési köre van és nyilván meg is találja ehhez a megfelelő partnert akik ezt bevállalják vagy ugyanúgy szeretik, mint ők. Sok lány azért vállalja be ezeket az extrákat mert jól lehet vele keresni, hiszen ezek mind extra kategóriák.

ágaskodó
2008.04.20.

-Mennyire szoktad magad sminkelni, ha vendéget vársz? Szereted a vadító szexi fehérneműket?


-Nem vagyok híve a túlzott sminknek. Tehát nagyon ízlésesen, szinte észrevétlenül sminkelem magam .Fontosnak tartom, hogy a frizurám mindig friss legyen és a kiegészítő kellékek és harmonizáljanak az öltözékemmel .Finom parfümöket használok .Mindig izgató szexi fehérneműben és magas sarkú cipőben, combfixben várom a vendégeimet. Van amikor a képeim láttán valaki megkér, hogy milyet vegyek fel. De ha rámbízzák, akkor sem fognak csalódni:-) A kezeimet és a lábamat külön ápolom, mindig frissen lakkozott, elég szép formás és izmos lábaim vannak így sok lábimádó keres fel.

kitty
2008.04.20.

-Szerinted fontos, hogy az ilyen szolgáltatást igénybevevők milyen környezetbe érkeznek? Mint olvashattuk, te egy nívós kategóriájú, extra felszereltségű (képek is láthatóak erről a honlapodon) magánházban fogadsz.


-A legtöbb weboldal tulajdonos akik több száz lányt ismernek megállapította, hogy én fogadom a vendégeimet a legjobb színvonalon és körölmények között. Nagyon sokat adok arra, hogy minden harmónikus, intim legyen tehát az atmoszféra bizalmat és megnyugvást sugalljon. Igen a férfiak többsége aki ilyen fajta kikapcsolódást keres bizony az igényes környezetet részesíti előnyben.

gyurika
2008.04.20
.

-Mi a véleményed a swingers klubbokról? Te jártál már ilyen helyen? Részt vettél már csoportos szexben? Milyen felállás volt eddig amiben részt vettél? Kedveled a saját nemedet is? Hiszen ott áll a hirdetésedben, hogy lányokat is fogadsz?


-Egy időben rendszeresen jártam swingers klubba, nekem nagyon bejött. Ide általában a lányok miatt járok, mert itt lehetőségem van lányokkal szeretkezni. Igen bi beállítottságú vagyok, kedvelem a fiatal szép lányokat. Csoportos szexben nem vettem részt, eddig a 2 nő 1 férfi felállás jött be nekem igazán.

gábor
2008.04.20.

-Mi a jellemző nálad a rövidebb vagy a hosszabb programot választják a vendégeid? Általában milyen vendégköröd van? Egyedülálló a hirdetésedben "hogy bevezetés a szex rejtelemeibe,szüzesség elvétele". Ezt, hogy kell értelmezni?


-Általában a hosszabb programot választják .Sokan az egy éjszakás együttlétet amit igazán bensőségesen töltünk együtt abszolút működik a barátnői feeling. Együtt vacsorázunk, sokat beszélgetünk iszogatunk, szeretkezünk, ,táncolunk és gyertyafényes fürdőt veszünk a jacuzzi kádban. Nagyon sokan amikor rátalálnak a weboldalamra és ott elolvasnak rólam mindent, akkor döbbenek rá, hogy van némi hiányosság a szexuális kultúrájukban. Ők egy kis "továbbképzésre" fordulnak hozzám. A szüzesség elvétele is egyedülálló szolgáltatásom a sok közül. Ezt is elég sokan veszik igénybe, hogy egy érett nő aki ráadásul szexuálpszichológus vezesse be őket a szexbe. Én szeretkezni tanítom meg őket és nem "dugni".

kistehen
2008.04.20.

Nagyon jó zenéket hallani az oldaladon. Ez mennyire tükröz téged? Sokat jelent neked a zene? Mi a kedvenc stílusod?


-Nagy gonddal válogattam a zenéket. Minden oldal tartalmához igazodik a zenei aláfestés. Számomra nagyon fontos a zene. Pl. a masszázs alatt indiai relaxáló zene szól aminek a hangulatára és ritmusára masszírozok. Nagyon különleges zene, eddig minden vendégemnek nagyon tetszett. Egyébként a kedvenc zenei stílusom a latin. És mindeképpen a dallamos zene és főleg amelyiknek még mondanivalója is van. De az elvont dolgokat nem kedvelem.

hatvankilenc
2008.04.20.

-Szoktál a vendégeidtől az tiszteletdíjon felül apróbb figyelmességeket is kapni? Hogy állsz a borravalóval? Adnak a vendégek, ha nagyon meg voltak elégedve?


-Igen szoktam. Aki ellátogat a honlapomra ott megtalálja minden irányban, hogy mi a kedvencem és ezzel szoktak kedveskedni. Egyszer egy vendégem 19 db. hosszú szálú vörös rózsát hozott. Nem is volt ilyen hatalmas vázám így egy vödörbe tudtam csak rakni. De 2 hétig csodálatosan pompázott. Minden csokrot amit kapok először is lefotózom, hogy örökre megmaradjon :-). Aztán amikor elkezd félig hervadni szárított virágot csinálok belőlük ezekkel dekorálom pl. a lakást. Rengeteg csokor bizonyítja, hogy bőven kaptam virágokat, de elhozzák a kedvenc italomat édességet és egyéb apró figyelmességet szoktam kapni.Pl. a törzsvendégeim ha külföldre mennek, valami kis szuvenírrel kedveskednek. Kaptam már nagyon értékes parfümöt és estélyi ruhát is. Volt olyan aki imádta a lakk szexi fehérneműt, mivel én ilyennel nem rendelkezem vett a méretemre egyet, hogy azt vegyem fel amikor ő jön hozzám. Egyszer egy vendégemtől egy olyan üveg italt kaptam amibe be volt gravírozva a nevem és a logóm a fekete párduc. Összességében nagyon figyelmesek és kedvesek a vendégeim. Borravalót is szoktam kapni, aki nagyon meg van elégedve mindig felkerekíti az összeget,vagy nem kér vissza.

andri
2008.04.17.

-A Vendégek telefonszámát meg szoktad nézni a "Feketelistán"? Mennyi időt hagysz ki a Vendégek érkezése között? Volt már olyan, hogy valakit telefonban visszautasítottál?


-A fekete listának szerintem semmi értelme nincs. Amikor valaki felhív honnan lenne annyi időm, miközben beszélek vele, hogy leüljek a géphez megnyissam az oldalt és elkezdjem keresgélni a telefonszámot, hogy nincs-e a fekete listás számok között? Aki ezt kitalálta nem gondolta át komolyan ennek a gyakorlati oldalát. Nálam a legtöbb partnerem előzetes bejelentkesére jön, tehát nagyon szépen be tudom osztani az időmet.Igen volt. Aki eleve olyan hangnemet használ vagy elég vulgáris a telefonban azt természetesen nem fogadom.

Fakezű
2008.04.15.

-Szia B.C. Személyes tapasztalatod alapján, mekkora az igény arra a szolgáltatásra, amit nyújtassz a vendégeidnek ?


-Szia Fakezű! Nagyon nagy igény van rá. Mint ahogy neked is, hiszen jártál már nálam nem is egyszer. Hozzám azok jönnek el akik időt szánnak egy tökéletes kikapcsolódásra . Akik a gyors szexet keresik azok nem hozzám fognak jönni.

BRIGDS
2008.04.15.

-Szexuálpszichológiai vonatkozásban lehet-e és van-e értelme a tipizálásnak a saját pacientúra tekintetében? Ha van felállítottál tipizálást mely kategóriákat használod?


-Természetesen a tipizálás szükséges, mivel valamiből ki kell indulni. De minden eset és minden ember más . Tehát személyre szabott tipizálást építek fel.

lilla
2008.04.14.

Szoktak lányok is menni hozzád ?Szoktad őket is kényeztetni?


-Igen előfordult már. Kedvelem a lányokat, mindig nagy öröm, ha egy hölgy keres fel. Természetesen ők is a masszázs és az örömszerzés miatt keresnek fel.

uranus
2008.04.14.

-Milyen korosztályból kerül ki a vendégeid többsége ? Van kialakult törzsvendégköröd?


-Általában a fiatalabb korosztály keres fel többségében. De egyébként minden korosztály járt már nálam. A legfiatalabb 18 éves a legidősebb vendégem 77 éves volt . Igen van. A törzsvendégeim 1-2 heti , vagy havi rendszerességgel keresnek fel.

kutykuruty
2008.04.14.

-Szia Black Cat! Könnyen tudsz ráhangolódni, a különböző vendégeidre?


-Minden vendégemmel elég sokat szoktam beszélgetni. Általában sikerül a közös témát megtalálnom velük és ez nagyon sokat segít az egymásra hangolódásban. Erre nekem is szükségem van és nekik is. Hiszen teljesen idegenek vagyunk egymás számára.

PRIMIKE
2008.04.14
.

-Sok fiatal nő megirigyelhetné a tested, sportolsz valamit ?


-Igen. Rendszeresen sportolok jelenleg úszom és kondizom gépeken. Figyelek az étkezésemre is sok gyümölcsöt és nyers zöldfélét eszem. Egy nő mindig figyeljen oda magára én ezt teszem :-)

fallos
2008.04.14.

-Egyedül álló, azt hiszem a szolgáltatásod. Az a masszás, amit te nyújtasz még sehol, nem tapasztaltam ilyet. Tanultad ? Vagy ösztönszerüen csinálod ?


-Természetesen okleveles masszőz és reflexológus vagyok.A keleti szubkultúrából származó masszázs elemeket pedig az adott országokban sajátítottam el. Az, hogy én testtel masszírozok és saját elemeket vittem bele a masszázsomba, valóban ettől lett egyedi. Nem csak az erogénzónákat és az intim szférát izgatom szép lassan fokozatosan a masszázs során, hanem egy nagyon finom here masszázst is alkalmazok és talpmasszázst is nyújtok. Én az egész testtel foglalkozom a fejtetőtől a lábujjig minden egyes porcikával. Szeretek masszírozni, mert ezzel csak jót adok a másik félnek. Nem csak örömszerző masszázs ez, hanem egyben energiával is feltöltöm a partnereimet ami viszont nagyon jó hatással van még a potenciájukra is.

latyi
2008.04.14.

-Mi a jellemző milyen vendégköröd van ? Van-e férfi ideálod ?


-Általában értelmiségi és a vállalkozói szférából tevődik ki a vendégeim többsége. Hozzám az a réteg jön, aki valóban szeretne kikapcsolódni, ellazulni, kicsit feszített életet él és egy tökéletes kielégülésre vágyik egy nívós környezetben. Ami a vendégeimet illeti csak az az elvárásom van, hogy kultúráltan viselkedjen és ápolt legyen.

Évici
2008.04.14.

-Volt -e már olyan vendéged, aki komolyabban is megérintett téged? El tudod képzelni, hogy egy vendégeddel kialakuljon valami komolyabb kapcsolat ?


-Igen előfordult, hogy kicsit komolyabb egymásra találás volt valamelyik partneremmel, mint szokás. De ez a pillanat varázsa mindig. Két lábon állok a Földön. Persze ilyenkor ezek a férfiak anélkül, hogy én bármit kérnék, beígérnek mindent aztán kész, soha többé nem jönnek...a nagy szerelmet nem ilyen formában fogom megtalálni. Mert a csodák csak a filmeken léteznek.Pretty Woman csak a mesében létezik!

bicepsz
2008.04.14.

-Azt olvastam a weboldaladon, hogy több diplomás vagy, többek között szexuálpszichológus is..hogyan lesz ilyen nőből szolgáltató? A szexuálpszichológiát alkalmazod a partnereidnél?



-Már említetem a végzettségeimet és azt is, hogy a szexuálpszichológiát alkalmazom azoknál a vendégeimnél akik ezért keresnek fel.

Zakariás
2008.04.14.

-Irigylésre méltó weboldalad van. Le a kalappal előtte! Mások is gondolom dícsérték már. Ezek mind a te gondoltataid? te írtad?


-Köszönöm szépen az észrevételed. Valóban nagyon sok munka van a weboldalamban. Sokan dícsérik. A toplistákon előkelő helyen helyezkedik el. Természetesn én írtam az én saját gondolataimról szól az egész oldal, amit folyamatosan frissítek, tehát mindig érdemes visszatérni.

arox
200804.13.

-A repertoárodból mi az amit legszivesebben alkalmazol?


-Természetesen a masszázst, nálam ez alapszolgáltatás.De nagyon szeretek adni vagyis kényeztetni. Mindenkit abban a formában amiben kéri.

homer85
2008.04.13.

-Hogyan tudnál segíteni azon aki korai magömlésben szenved és az ajánlott kezelés mennyire sikeres általában?


-Mindenkinél ez más formában jelentkezik, tehát a tanácsadás is személyre szóló. Elég sokan fordulnak hozzám és élnek az általam nyújtott "terápiával" ami az esetek többségében sikeres. Nem csak lélekfurkász vagyok ilyenkor, hanem a gyakorlatban is igyekszem segíteni. Ha szükséges szakirodalommal látom el a vendégeimet amit teljesen térítésmentesen készítek el számukra. Együtt működöm egy szexurológus professzorral. Ő hozzám küldi azokat a betegeit akiknél lelki és gyakorlati segítségre van szükség, én viszont hozzá azokat, akiknél orvosi beavatkozásra, vagy esetleges műtétre van szükség.

share
2008.04.11.

-Hány fiú szüzességét vetted el,és hány éves volt a legidősebb köztük?


-Általában hetente egy ilyen vendégem van. Mindig nagyon készülök rá örvendetes találkozások ezek a számomra és nagy megtiszteltetésnek veszem, hogy egy fiatalember velem szeretné átélni élete egyik legfontosabb pillanatát. A legidősebb eddig 37 ! éves volt.

tommyboy
2008.04.11.

-Mi a legérzékenyebb pontod amitől begerjedsz?


-Elég sok érzékeny erogénzónám van. Ha arra rátalál valaki és kellőképen izgatja, nagyon be tudok gerjedni :-) Egyébként csikló érzékeny vagyok, ennélfogva az orális szexet, kényeztetést szeretem a legjobban.

adam
2008.04.11.

-Van e saját jól működő civil kapcsolatod?


-Nincs. Ugyanis a két dolgot nem keverem. Amíg Black Cat leszek, nem lesz civil kapcsolatotom ezt eldöntöttem, mert számomra összeegyeztethetetlen a két dolog.

béla
2008.04.11.

-Mi volt a legkellemetlenebb dolog ami itt történt veled és szalonképesen elmondható!?


-Hál'istennek elég jó szűrőkém van és eddig nagyon kellemes vendégeim voltak.Nem találkoztam és remélem nem is fogok durvasággal vagy egyéb bunkósággal.

napóleon
2008.04.10.

-Mi volt az ami ebbe a műfajba sodort?


-Nem sodort semmi...a munkámból kifolyólag gondoltam, hogy megpróbálok a hozzám forduló beteg férfiakon a gyakorlatban is segíteni. Azt hiszem ez egyedülálló a szexuálpszichológusok körében. Aztán a masszázs is önmagától adódott, mint a többi is.

PRIMIKE
2008.04.10.

-Ahányszor jártam nálad, mindig újat tudtál nyújtani, honnan van benned ennyi szexkultúra ?


-Szerintem a szexkultúrára is születni kell, érzék kell hozzá.Van aki 20 évesen már bizony tökéletesen szeretkezik, de van akinek 50 évesen sincs fogalma az igazi szeretkezésről. Minden emberben benne rejlik ez a képesség, csak az a kérdés, hogy összetalálkozik-e azzal a partnerrel aki ezt ki tudja hozni belőle. Ha igen, akkor szerencsés lesz az ágyban és nagyszerű élményeket élhet át. Ha nem, akkor leélheti úgy az életét, hogy szimplán csak "dug", vagy a nők esetében esetleg soha nem jutnak el az orgazmusig. Tanulni persze lehet dolgokat de abszolút parner függő, hogy ki mit hoz ki belőlünk.

Fakezű
2008.04.10.

-Azt szeretném tudni, melyik a kedvenc pózod, hogy szereted magadba fogadni a férfi szerszámát ? Szeretkezés közben mivel őrjíted meg a vendégeid ?


-Az ún. kutya-pózt szeretem azaz, ha hátulról hatolnak be. Ebben a pózban a férfi a nő mellének, hasának, csípőjének simogatásával fokozhatja a szexuális élményt. Elősegíti a férfi aktivitását, kedvez a csikló ingerlésének is.Valóban nagyon szűk a puncim ettől általában minden vendégem begerjed, mert igen ritka jelenség főleg ebben a korban, hogy egy nő ilyen szűk legyen. Mivel tudom mozgatni a hülyizmaimat is ez még plusz élményt adhat a férfiaknak.

egy férfi
2008.04.10.

-Hogy osztod be az energiádat, hogy mind a test masszásra, mind az erotikus levezetésre, friss és üde maradjál ?


-Engem abszolút feldob ha masszírozok valakit. Minél több vendégem van egy nap annál fittebb leszek .Ennek a titka az energiaáramoltatás amihez értek. A vendégeim úgyanígy feldobódnak, bármilyen fáradtan is érkeznek .Az utána következő erotikus levezetés már szinte természetesen jön magától, mert addigra minden vendégemmel van időnk egymásra hangolódni.

botos
2008.04.10.

-Kedves B.C. Mi a kedvenced, és mi az erősséged ? Milyen szolgáltatással örvendezteted meg a vendégeidet ?


-A kedvencem az orális szex. Ez az erősségem is. Alapszolgáltatásom ez a bizonyos kényeztető masszázs, utána tetszés szerinti kényeztetéssel várom a vendégeimet, az egyszeri levezetéstől a full szexig akár egy éjszakára is. Extrákat is nyújtok.

lajos
2008.04.10.

-Kedves B. C. Mi a vonzerőd titka ?


-Azt hiszem az érzéki kisugárzásom. Ez már a képekről is lejön. Vannak rideg, hideg szépségek, akik olyanok mint a fehér márvány, de vannak az úgynevezett "tutajos "nők én az utóbbiak közé tartozom .A vonzerővel mindenki születik. Vagy van neki vagy nincs. Egy nő érzéki kisugárzása a legtöbb férfit levesz a lábáról.

Fakezű
2008.04.10.

-Szia Black Cat ! Örülök, hogy felépültél, a balesetedből. Szerinted a kesudió növeli a potenciát ?


-Szia Fakezű! Köszönöm a jókívánságodat. Minden olajos mag kedvező hatással van a potenciára :-)

annamary
2008.04.10.

-A keleti kultúrával hogyan kerültél kapcsolatba?


-Szeretek utazni már számos keleti országban megfordultam, érdekel a kultúrájuk az életvitelük.Többször jártam Thaiföldön, megfordultam Kínában, Tibetben, és számos iszlám országban. Igyekeztem magamba szívni a 4-5000 éves ősmúltra visszatekintő mind a mai napig érvényes tanokat.

Roxán
2008.04.10.

-Mit teszel azért, hogy ennyi idősen is super az alakod? -gondolom ez nem csak genetika?


-Sportos életvitelem volt mindig. Először a balett , utána versenyúszó voltam. Ma is napi szinten járok úszni illetve kondi terembe. Természetesen szerencsés alkatom is van, de ez nem elég karban is kell tudni tartani.

arox
2008.04.10.

-Miből szerezted a diplomádat,és tudsz-e valamit hasznosítani belőle a mostani tevékenységedben?


-ELTE bölcsészkar.Állami Balettintézet.Tanárképző Főiskola,Kiegészítő szakok: pszichológia, szexuálpszichológia, mentalhigiene.Természetesen a pszichológiai taulmányaimat kamatoztatom a mostani
munkámban.

fiú18
2008.04.10.

-Mikor kezdted az erotikus szakmát?,és gondolom hatalmas gyakorlatod és tapasztalatod lehet!-tudod ezt más területen is hasznosítani?




-2006 .végén kezdtem, tehát óriási tapasztalatom nincs. Meggyőződésem, hogy mindenhez érzék kell. A masszázshoz és a szeretkezéshez egyaránt. Én úgy érzem, hogy a legjobb tudásom szerint tudom fogadni a hozzám ellátogatókat.

mirge
2008.04.10
.

-Melyik masszázs az a fajta ami számodra a kedvenc? Hol tanultad ezeket? A tantrát állitólag elég nehéz elsajátítani, de ha valaki ismeri annál jobb. Neked ez hogy sikerült? hogy érzed?



-Természetesen ami az erősségem az a tantra, a thai és az érzéki masszázs. Egyszóval az élmény masszázs. Tantrikus elemeket viszek bele a masszázsomba. Én ezt " szeretet masszázsnak " hívom, mivel a símogatások apró érintések sorozatából áll. Egyébként is a tantrikus szeretkezés és felfogás híve vagyok, tehát nem okozott számomra problémát ennek az elsajátítása. A thai masszázst pedig Thaiföldön tanultam mesterektől.

arox
2008.04.09.

-Hány éves korodig akarsz ebben a szakmában dolgozni!?-és mi a terved ha esetleg abbahagyod?


-Mivel eleve nem régen kezdtem és nem tartozom éppen a fiatalabb korosztályhoz, úgy vélem, hogy addig, amíg szembe tudok nézni önmagammal a tükörben. Ha a legkisebb jelét is észreveszem magamon, hogy bizony elszálltak az évek felettem akkor azonnal abbahagyom, mert rendelkezem kellő önkritikával és nem óhajtom magam nevetségessé tenni. Természetesen amíg van rám kereslet az is inspirál. Tehát elég sok összetevője van, hogy meddig fogom csináln
i.

PRIMIKE
2008.04.09.

-Tudtommal két súlyos baleseted is volt, az elmúlt évben. Aggódva figyeltem és vártam, a felépülésedet. Tanúsíthatom, hogy sérüléseid ellenére, gyönyörűen felépültél, ahogy illik egy igazi fekete macskához. Honnan van benned, ennyi vitalitás és életerő, hogy mindig újra tudtad kezdeni, mindannyiunk örömére ?


-Nyilván a szerencsémnek és a sportos múltamnak köszönhető. De valóban jó a jelződ én igazi fekete macska vagyok mindig talpra esek és talán 7 életem is lesz :-)

KÉRDÉSEK AMIKET MINDENKINEK FELTESZÜNK:
WEBI :-Mikor kezdtél el hirdetni?



-2006.november végén.De sajnos épphogy elkezdtem dolgozni 2007.márciusában elütött egy autó amiből 6 hónap alatt gyógyultam fel. Majd ismét elkezdtem hirdetni és dolgozni. De a szerencse nincs mellettem 2007. decemberében egy egy frontális ütközésem volt autóval. Ebből 4 hónap alatt épültem fel. Tehát ha összeszámoljuk összességében szinte pár hónapja fogadok csak.


WEBI:-Hogyan találtad meg ezt az oldalt?


-Ismertem az oldalt.


WEBI:- Nagy átlagban milyennek találod az oldalról érkező vendégeket?




-Nagyon sok az érdeklődő telefonom, de erről az oldalról elég kevés vendégem volt, mivel ők a szexorientált, más kategóriájú hirdetőkhöz vannak szokva.


WEBI:- Mivel foglalkoztál azelőtt, és mik a terveid?



-Nagyon komoly állásaim voltak. De engem is utolért a létszám leépítés. A mai napig mint szexuálpszichológus dolgozom, kialakult pacientúrám van. Tehát a jövőben is ezzel fogok foglalkozni.


WEBI:- Mi az amit erősségednek tartasz a szexuális kapcsolatokban?



-Az érzékiségem, a masszázsom, a legjobban az orális szeretkezési formát szeretem adni és kapni egyaránt.


WEBI:- Van e vendég ideálod? Milyen vendégeket vársz legszívesebben?



-Én a vendégeimtől csak az ápoltságot és a korrektséget kérem. Olyan vendégeket várok ,akik valóban az én szolgáltatásomra kíváncsiak, akik el is olvassák a hirdetési szövegem és eljutnak a weboldalamra .Mert akkor biztos, hogy velem akarnak találkozni és nem mással.

WEBI : - Köszönöm az interjút,további jó munkát kívánok és sok kellemes partnert,sikert a munkádban.




-Én is köszönöm a lehetőséget.

 

tovább>>>

Ugrás a lap tetejére